Rólam dióhéjban

Több, mint 25 éve foglalkozom a tisztítás-technológiával, szakmaspecifikus minőségirányítással, minőségméréssel és szolgáltatásfilozófiával. 1994-től folyamatosan figyelem a nemzetközi szakirodalmat és kapcsolatban vagyok szinte minden jelentős szakmafejlesztővel. 1996-ban egyik alapítója voltam a Tiszta Tér Technológiai magazinnak. 1999-ben MATISZ alapító tag és a szövetség első elnöke. 2000 óta szervezem a szakképzést, tananyagot fejlesztek és oktatok. Meghatározó részem volt abban, hogy az állam 2004-ben szakmaként elismerte a takarítást. 2002-től szakértőként is dolgozom. A takarítás szinte minden területén szereztem már tapasztalatot. 2008-2014 között részese voltam az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny programnak, mint helyettes vezető szakértő. 2013 - 2015 között 100 tanár kiképzésével, több mint 1 500 személy szakmunkásképzésének felügyeletét láttam el. 2018-ban sikeres igazságügyi szakértői jógi ismeretek vizsgát tettem. 2020-ben pedig Ausztriában is elfogadták a szakmai végzettségeimet és tapasztalatomat és alkalmassá váltam az iparjogi ügyvezetői pozició betöltésére.

 
A takarítási tevékenység történelme.

Keltsen tökéletes első benyomást!

A belső értékek fontosságát senki sem vitatja; az azonban biztos, hogy az első benyomást mindig külsőnkkel keltjük. Legyen szó akár munkáról, akár magánéletről; senkivel sem szeretnénk szorosabb kapcsolatot kialakítani, aki nem válik vonzóvá a számunkra már a legelső alkalommal.
Időnként mindenki szeretne egy kicsit megújulni: kilépni a hétköznapokból, és kényeztetni magát egy kicsit, vagy egyszerűen kipróbálni valamit, amit azelőtt még sohasem. Akár egy új frizuráról, új hajszínről vagy műkörömről van szó, jól jön egy szakember segítsége. Itt most szakma-specifikus öltözékekről lesz szó. 

Ha segíthetek valamiben, töltse ki a űrlapot!










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
A takarítási szolgáltatások, úgy általában és maga a takarító ember alacsony társadalmi megítélése olyan amilyen. Ez egyrész egy súlyos örökség, ami talán még az ókorban gyökerezik. Ugyanakkor meg hát azért tehet erről a takarító szektor is és nem utolsó sorban maga a takarító ember sem ártatlan ebben a témában. 
Ennek az állapotnak a megváltoztatása, a holtpontról való kimozdítása hatalmas kihívás. Talán majdnem, hogy lehettlen, de talán éppen ez ad elég erőt arra, hogy az ember folyamatosan probálkozzon. Természetesen vannak felmutatható eredmények is, csak hát ez mindig reéatív.
Az EXPLAIN applikáció célja, hogy egyszerre valósítsa meg a tipikus többnyelvű szakmai szótárat, az értelmező, definiáló szótárat, a logikai összefüggések feltárását és a márka specifikus szakszavak piacra való bevezetését.
Tehát a rendszer úgy, egy tisztán szakmai értelmező, hogy lehetőséget teremt egy szakma áttekintésére és annak kereskedelmi kiszolgáló kínálati oldalának feltárására is. Ez egyben egy újfajta reklámozási mód, ami az csak az adott időben, az adott érdeklődéshez logikailag kapcsolódó fogalmakat mutatja meg a felhasználónak. Célunk az is, hogy a szakmát bekapcsoljuk a szaknyelv fejlesztésébe és ezáltal a közösség erejét is fejlesszük.
A mobil aplikáció mindkét platformon elérhető és jelenleg magyarul, angolul, németű és románul  működik A fejlesztés tovább folytatodik.
1149

Definiált szakszó

Társadalmi szervezetek

Iratkozz fel a heti hírlevelemre!

Itt visszajelezhetsz!
Az űrlap nem jeleníthető meg!